Nem erre baszik a magyar

Néhány londoni zenekarral is megismerkedtek. Akkoriban nem ment ritkaságszámba, hogy egy-egy műsorban öt-hat különböző stílusú műsorszámot is összegyűjtsenek, így elég sok időt töltöttek a kulisszák mögött a többi, sorára váró fellépővel beszélgetve. A klubokban is jó alkalom kínálkozott, hogy rockzenész társakkal találkozzanak, vagy ha ez nem jött össze, maguk keresték fel őket, mint például 1963. április 21-én. A Beatles testületileg bevonult egy Rolling Stones-fellépésre, hogy megtudják, mitől van az a nagy felhajtás körülöttük. „Hallottunk már erről a bluesbandáról – mondja Paul [McCartney] –, és mi is odavoltunk az amerikai bluesért, hát elmentünk Richmondba, a Station Hotelba. Ők is ott voltak, mármint a korai Stones: Brian, Mick, aki már akkor is úgy hadonászott a mikrofonnal, mint később, sztárkorában. A kis szájharmonikája is megvolt, amelyet a mikrofonhoz szorított, és úgy játszott rajta. Látnia kellett, hogy bevonulunk a hosszú, kecskebőr kabátokban, fejünkön a szintén kecskebőr sipkával.”

Hamburg utolsó szabászati remeke és egyben beruházása is az a négy bőrkabát és a hozzá való kalap volt, amelyet ugyanaz a szabóműhely készített számunkra, amelyik a bőrszerelést is varrta. „Tudjuk, hogy ahol megjelentünk ezekben az elbaszott sapkákban – sajtvágónak is neveztük őket – meg a hosszú bőrkabátokban, feltűnést keltünk majd.” Nem tévedett. A Beatles hosszú bőrkabátjának jelentős szerepe volt abban, hogy a Rolling Stones hátat fordított a Chicago bluesnak a rock ’n’ roll kedvéért.

PAUL: Mick a mai napig is emlegeti, hogy a hosszú bőrkabátok miatt tért át a rock ’n’ rollra. Látta, ahogy vonulunk befelé, és átvillant az agyán, hogy: „A rohadt életbe! Nekem is kell egy ilyen kabát. Igen ám, csakhogy ahhoz pénz is kéne.” Akkor mondta ránk, hogy „négyfejű szörny” vagyunk. Igaza is volt. Mindenhova együtt jártunk, mert összetartoztunk. Együtt jöttünk Liverpoolból, rengeteg közös élményünk volt

Innen idézve: Barry Miles/ Paul McCartney: Many Years from Now. Fordította: Lénárt Levente. A fordítást ellenőrizte és szerkesztette: Bajtai Zoltán. Cartaphilus Könyvkiadó, 2009.

a+macska+baszik+az+emberrel – Nagy azt Isten állatkertje, csak a kerítése magas. Pedig te de bemásznál.

sok+geci+a+pinaba – Ennek még következménye lesz.

kifolyik+a+geci – Mi megmondtuk.

dugják+a+szomszéd+aszonyt – De látszik a távcsövön át, nemde, voájőrkém!?

magyar+oreg+nok+baszni+tarsat+keres – Jelentkezni a „Gerontofília: ne várd meg, amíg te is megöregszel” jeligére lehet.

lógó+herék+a+pinában – El vagyol tájolva. A herék (ha lógnak, ha nem) nem pótolják a hiányzó centiket.

falusi magyar punik basznak – Ahogy a népszerű báli nótából is tudjuk: „Anyám mondta, legyek jó lány, / fasz helyett üljek torzsán. / Csak semmi diszkó, semmi szex. / Abból szégyen és unoka lesz // Kotont húztam a torzsára, / de a punimat úgy megvágta, / hogy lettem inkább riherongy, / ki minden férfin cipzárt kibont.”

idegen csajok baszasa – Kúrogatni jó őket, de külföldiül beszélgetni velük már derogál?!

PAUL: A „Why Don’t We Do It In The Road” alapötlete egy Rishikesh-ben [Indiában] látott élményem alapján jött elő. Ahogy a lapos háztetőn meditáltunk, figyelmes lettem egy csapat majomra. A dzsungel felé tartottak, amikor az egyik hím odapattant az egyik nőstény mögé, és alávágott – ahogy mifelénk fent északon mondják. Két-három másodpercig sem tartott az aktus, már le is ugrott róla, és ártatlan pofával körbenézett, mintha azt mondta volna, hogy „nem is én voltam”, a nőstény meg nagy szemérmesen, mintha csak álmodta volna az egészet, csendben odébb sompolygott. Én meg azt gondoltam: a szentségit, ezek aztán nem cifrázzák. Végül is az egész teremtés nem egyéb, mint hogy az egyik majom egy adott pillanatban bever a másiknak egyet, aztán a következő pillanatban bever a másiknak egyet, aztán a következő pillanatban az egyik megy jobbra, a másik meg balra, mintha mi sem történt volna. Az ösztön hajtja őket. Ilyen egyszerű. Nekünk mennyi nyűgünk van vele, ezeknek a szaros majmoknak meg semmi. Szóval valami ilyesmi motoszkált a fejemben. Akár mi is dughatnánk az, vagy szarhatnánk az utcán is. A „Why Don’t We Do It In The Road” durván valami ilyesmire vonatkozhatott. Persze kézenfekvő a válasz, hogy civilizált lények nem tehetnek ilyesmit, de a dal legalább a kérdés felvetéséig eljutott. A „Why Don’t We Do It In The Road” primitív felvetése annak a problémának, hogy valójában tudunk-e mit kezdeni a szerelemmel vagy a szabadsággal. Szeretem ezt a számot; annyira szörnyű, hogy már jó.

John [Lennon] ezt a számot tekintette Paul egyik legjobb dalának, és szabályosan megsértődött, hogy nem működhetett közre a dal írásában.

Innen idézve: Barry Miles/ Paul McCartney: Many Years from Now. Fordította: Lénárt Levente. A fordítást ellenőrizte és szerkesztette: Bajtai Zoltán. Cartaphilus Könyvkiadó, 2009.

Mick Jagger is gyakran beugrott a Cavendish Avenue-ra, Paul és Mick gyakran egyeztettek, nehogy a Beatles és a Stones egyszerre jelentessen meg kislemezt, és rontsa egymás esélyeit a slágerlistákon. Miután Marianne Faithfull 1967 januárjában Mick kedvéért otthagyta John Dunbart, és a Marylebone Roadra, a Harley House-ba a Regent’s Park Paul házával szemközti oldalára költözött, gyakran ugrottak fel kettesben Paulhoz.

MARIANNE: Gyakran jártunk nála, arra viszont nem emlékszem, hogy ő is jött volna hozzánk. Mick állandó kényszert érzett, hogy járjon hozzá, mert ő volt a nagy Paul McCartney, akit illett meglátogatni. Izgatott, hogy Mick mit gondol róla. Szórakoztatott, ahogy néztem őket. Folyton rivalizáltak. Természetesen nem Paul, tőle távol állt az ilyesmi, hanem Mick. Ő aztán folyton próbálkozott. Mulatságosak voltak, mintha tévévetélkedőt nézne az ember.

Mick ideje nagy részét az emeleten, a zeneszobában töltötte.

PAUL: Szerintem Mick Jaggert én szoktattam rá a füvezésre a Cavendish Avenue-n, fenn a zeneszobában, ami azért vicces, mert mindenki fordítva gondolná a dolgot.

Paul ezzel a tettével a folytonosságot biztosította a hatvanas évek brit, valamint a negyvenes-ötvenes évek amerikai beatgenerációja között, hiszen Mick Jagger tőle tanulta a füvezést, ő maga Bob Dylantől, aki Al Aronowitztól, Aronowitz Allen Ginsbergtől, aki viszont Puerto Ricó-i tengerészektől 1945-ben New Orleans valamelyik kuplerájában.

Innen idézve: Barry Miles/ Paul McCartney: Many Years from Now. Fordította: Lénárt Levente. A fordítást ellenőrizte és szerkesztette: Bajtai Zoltán. Cartaphilus Könyvkiadó, 2009.

Alig merjük leírni is a nyilvánvalót: az Albert Einstein Bizottság Szerelem, szerelem című dalának átköltésével örvendeztetünk.

Már megint itt van az elvonás,
Már megint sehol egy díler.
Honnan? Honnan? Honnan? Honnan?

Már megint csak az utcákat járom.
Azt a faszt már megint nem találom...
Honnan? Honnan? Honnan? Honnan?

Már megint csak lőném a vénám,
De mivel szúrjam a vénám?
Honnan? Honnan? Honnan? Honnan?

Heroin, heroin, heroin,
Heroin, heroin, heroin....
Hányni kell!
Izzadni kell!
Reszketni kell!
Szarni kell!
Heroin kell!

PAUL: Végül John azért lett a köztudatban az avantgárd srác, mert összejött Yokóval, és ez a kép alakult ki róla. A valós helyzet ezzel szemben éppen az volt, hogy én már évekkel korábban, amikor ő még javában Cynthiával tengette napjait a golfklub mellett, összejöttem [Barry] Miles-zal és az Indica könyvesbolt terem körül kialakuló társaság tagjaival. Rengeteget időztem náluk az ő és felesége társaságában, mert nagyon művelt volt, rengeteget olvasott, és lenyűgözött a társasága. Ő keltette fel e figyelmemet Burroughs meg a különféle művészeti irányzatok iránt. Az iskolában tanultam ugyan irodalmat, de modern dolgokkal nem foglalkoztunk. Mindez azért érdekes, mert akkoriban, amikor közreműködtem az International Times [nevű újság] elindításában, és segédkeztem az Indica könyvesbolt és galéria létrehozásában, semmi különös jelentőséget nem tulajdonítva a dolognak, pedig John és Yoko például ott ismerkedett meg egymással.

[…]

Miles és Sue 1965 augusztusában a Wimpole Streeten ismerkedett meg Paullal, az Indica indításával kapcsolatos teendők kellős közepén, miközben John Dunbar, Peter Asher és Miles az Asher-ház alagsorában a könyveket rendezgette. A napi könyvkicsomagolás és -katalogizálás végeztével Miles és Sue szívesen tartott Peterrel a padlásszobába, aki gyakran vacsorára is ott tartotta őket. Ahogy Paullal beszélgettel, valahogy oda terelődött a szó, hogy Sue kipróbált egy új receptet, és az Alice B. Toklas Cookbook szakácskönyv előírásainak megfelelően adalékként hasist is tett a teasüteménybe, hogy kis vidámságot vigyen az esős délután szomorú hangulatába.

- Oké, Mr. Osbourne, feltennék önnek egy kérdést – mondta az orvos. – Élt valaha úgynevezett „utcai drogokkal”?

Ez egy új csávó volt, akit akkor kerestem fel, amikor elhatároztam, hogy teljesen tiszta leszek. Közel negyven éven keresztül tintáztam, drogoztam és tömtem magam a legkülönbözőbb tablettákkal, úgyhogy azt gondoltam, érdemes lenne felmérni, milyen károkat okoztam magamnak.

- Hát – feleltem neki. - Egyszer szívtam egy kis füvet.

- Ennyi?

- Igen, ennyi.

A doki tovább birizgált, és nézegette a jegyzeteit. Aztán megállt, és megkérdezte:

- Biztos benne?

- Hát – mondtam. – Nyomtam egy kis speedet is. De az már elég rég volt.

- Szóval csak a fű és egy kis speed?

- Igen, nagyjából.

Csinálta tovább a dolgát, de egy idő után megint megállt.

- Egészen biztos benne, hogy csak fű és speed volt?

- Hát, lehet, hogy párszor felszippantottam némi fehér port is.

- Szóval fű, speed és… néhány csík kokain?

- Igen, nagyjából.

- És biztos ebben?

- Aham…

- Csak szeretnék száz százalé…

- A heroin számít?

sexelni+szeretnék+kutyával+loval – Pusztaturistaként lemegyel a falura és még válogatsz is?

A+pina – Ennyire ki vagy éhezve, hogy csak így pőrén? Semmi ló, pézsmapatkány, vietnámi csüngő hasú disznó?

Álattal pinázás – „A kutyámnak nagy töke van, nem keresek rajta pinát”, ahogy a népdal is mondja.

Csakis+magyar+pina+kell – Hazudol! Ha így volna, melyik nő aszalná ki belőlünk zsigerig a gecit?

helyes-e+a+túlabb+szó – Nem.

csajomat+baszom+szex+video – Meg is haragudna, ha nem őt basznád. De mindegy is, mindenképp megharagszik a netre felküldött videó miatt.

folkfree – Megmondtuk rég, hogy szar, mit kell ezt tovább spilázni?!

Ahogy teltek a napok és a hónapok, megfeledkeztem a tyúkok etetéséről, és ők is megfeledkeztek arról, hogy tojást tojjanak. Örökké azt hallgattam Thelmától [Ozzy első feleségétől], hogy „John, etesd meg a tyúkokat!” És hogy „John, ne felejtsd el megetetni a tyúkokat.” Meg hogy „John, megetetted a tyúkokat?”

Agyfrászt kaptam tőle.

Szünetet akartam tartani – a Technical Ecstasy [utolsó előtti, 1976-os albuma a Black Sabbath nevű zenekarával] felvételei teljesen lemerítettek, különösen a piálás miatt –, de nem találtam sehol nyugalmat. Ha nem Thelma, akkor az ügyvédek zargattak. Ha nem az ügyvédek, akkor a behajtók. Ha nem a behajtók, akkor a lemezcég. És ha nem a lemezcég, akkor Tony [Iommi], Bill [Ward] vagy Geezer [Butler] aggódtak az „új irányvonalunk” meg az adószámláink miatt.

Csak úgy tudtam kezelni ezt az egész helyzetet, ha folyamatosan volt bennem valami.

Aztán egy napon végül annyi lett. Elvesztem.

Egész éjjel ébren voltam, zárásig a Hand & Cleaverben ittam, utána otthon pizzáztam, aztán néhány csík kokain, aztán egy kis fű, aztán még egy kis koksz, aztán pillanatnyi eszméletvesztés reggeli környékén, aztán egy kis kokain, hogy felébredjek. Aztán egyszer csak eljött az ebéd ideje. Lenyomtam egy üveg köptetőt, három üveg bort, toltam még egy kis kokaint, elszívtam egy spanglit meg fél doboz cigit, és ettem egy főtt tojást. De tökmindegy volt, mennyi mindent pakoltam magamba, képtelen voltam lenyugodni. Gyakran éreztem így magam, miután hazajöttünk Amerikából. Órákat álltam a konyhában, nyitogattam a hűtőajtót, vagy csak punnyadtam a nappaliban a tévé előtt, kapcsolgattam egyik adóról a másikra, de sohasem néztem semmit.

Innen idézve: Ozzy Osbourne with Chris Ayres: I am Ozzy. Fordította: Bus András és Fencsik Tamás. Cartaphilus Könyvkiadó, 2010.

Izgalmas sztori abból az időből az is, amikor Chicagóban megismerked-tünk Frank Zappával. Egy koncertet adtunk ott, és kiderült, hogy ugyanabban a hotelban szálltak meg, ahol mi. Mind őt kerestük, különösen Geezer [Terence Buttler, a Black Sabbath basszerosa], aki teljesen odavolt érte. Akkor jelent meg Zappa négycsatornás technikával rögzített lemeze, az Apostrophe (’), ezen volt a „Don’ Eat The Yellow Snow”. Kibaszott nagy klasszikus.

Végül összefutottunk vele és a zenekarával, és együtt lógtunk velük a bárban. Másnap valaki szólt, hogy Frank azt akarja, menjünk el a partijára, amit aznap este tartott a függetlenség napja alkalmából a sarki étteremben.

Alig bírtuk kivárni.