Nyugdíjba beszámítható évek?
Pontosan négy. A roadoláshoz kapcsolódó betegség: még nincs, vagy talán a gyomorideg. És néha megártott a vírus. Az Egri Bikavírus.
Fulladt-e már miattad kudarcba koncert?
Olykor voltak bizonyos előkészítési hiányosságok. Főleg, ha megtámadott a Bikavírus. Múltkor is ráijesztettünk a Hofira. A Madách Kamarában fölfeküdtem egy ágyra, mint aki nagyon rosszul van. Szereztünk valamit, ami nagyon hasonlított az infúziós állványhoz. Ráerősítettünk egy üveg bikavért és egy csövet odaillesztettünk a vénámhoz. A haver beöltözött orvosnak és egy pezsgősüveggel hallgatta a szívverésemet. A Hofi nagyon megijedt. Fél órával előadás előtt rosszul lesz a technikus! Jött is meglátogatni... Aztán kis híján megfulladt a nevetésről.
****
... Egyébként a magyar show-világon belül kevesebb volt a gizdáskodás, fikázás, mint később a rockban. Koós, Hofi, Kovács Kati, Korda valahogy közvetlenebb kapcsolatot tartottak az emberrel, mint ahogy az a rockban jellemző lett. Persze, nem az elején. Nyomtuk, végig a Szovjetunión. Nem hiszem, hogy van még egy ország, amelyiknek a tánczenéje annyit nyomult volna ebben a nagy országban, mint a miénk! Az ember jól megélt belőle... Hozta a kurrens cikkeket, színes tévét, műszaki holmit. Ennek vége. Náluk is megdrágult az élet. Tíz rubelból már nem tudsz megvacsorázni, és az még semmi! Hét rubel egy üveg pezsgő. Itthon is megiszom egy liter bort, munka után fröccsben, ha meg dolgozom, hosszú lépésként néha hét liter is elmegy. Kiizzadom, szükség van rá, a folyadék miatt… Szóval nekem már nem éri meg kimennem a SZU-ba. Elmegy az összes pénzem. Viszont én a Szovjetuniónak köszönhetem, hogy hozzáfértem a csúcstechnikához. Úgy vették meg az Expresszt, a Melódia Druzjéban, ha kiállít egy profi berendezést. Addig jugoszlávok csinálták. A cuccot egy ottani vállalkozó vitte be a SZU-ba, egyenest a nyugatnémetektől. Stramp pultok, akkor az Omegának is ilyen volt…
****
A rock? Meghalt. De érdekes módon a tömegbázis mégse veszett el. Ha idejön egy Scorpions, mindjárt előkerülnek. Mintha a föld alól jönnének. A hazai zenészekben viszont elveszítették a hitüket és ezen nem is lehet csodálkozni. Frenreisz Karcsi remek ember, de ő ne énekeljen a tininek. A tininek, aki csóró, akinek a mutterja éppúgy iszik, mint azelőtt. Az Első Emelet legalább kiválasztott magának egy réteget. A gazdag, jó fiút, aki egész nap nézi apu videóját, aki hetente kisír magának egy új csizmát, és aki elkéri apu ezerötös Ladáját, hogy elmenjen az E épületbe vagy egy csajhoz. A saját közegükben ez nem hat hamisnak, mert hiszen azoknak gyerekeknek tényleg ilyenek a gondjaik. De azokat a bandákat – persze nem volt belőlük sok –, akik a csóró tömegek dolgairól énekeltek, nem engedték érvényesülni. Vagy szétzüllesztették, lejáratták… A közönséget viszont nem lehet becsapni. Én fejet hajtok azok előtt, akik ezt nem pénzkereseti forrásként művelik. Legalábbis nem elsősorban…
Innen idézve: Ómolnár Miklós: A rock napszámosai. Ifjúsági Rendező Iroda, 1987.