Cseh Tamás: 1971 őszén, pontosan tudom, akkor volt a Jancsó-film. Pintér Georg, akit nem tudom, honnan ismertem, talán hallotta a dalokat nálunk, a szobában, egyszer bedobott egy cetlit, hogy Jancsó Miklós gitáros fiút keres a filmjéhez, beszéltem neki rólad, ekkor és ekkor gyere be a filmgyárba. Bemegyek. Ülünk egy földszinti irodában, bejön a Jancsó meg a Hernádi. Hiába csinálták meg a Szegénylegényeket, nekem a basák közül valók voltak, a kor befutott emberei, nyilván árulók és rohadékok, Bacsót kivéve, mert Bacsót szeretem, de a többi valószínűleg mind rohadék. Jancsó szól, énekelj valamit. Énekelek „Volt egy tartalmas délután, midőn egy dús ebéd után, kigombolva nyakán az ing, így szólott doktor Kopfelkringl, ön által ismert nő Aliz...” Pimaszság és szabadság volt bennem, akartam is, nem is ezt a filmet. Énekelek, na ez úgyse fog tetszeni nektek, itt is voltam, és mégse voltam itt. Aztán kiderült, hogy Hernádi is, Jancsó is óriási figura, és már itt elkezdődött, ami aztán mindig: énekelj még, Tamás. Bekerültem a filmbe. Ez volt a Még kér a nép. Csakhogy a forgatás szeptemberre esett, valahol a Balaton környékén, én meg ugye tanár vagyok, kezdődött a tanév. A filmgyár írt kikérőt, Cseh Tamás elvtárs s a többi..., Jancsó Miklós aláírással. Szabó Pista bátyám, az igazgató meg is hatódott tőle, persze morgott, amennyit kellett, aztán elengedett. De még mielőtt lementünk a Balatonhoz, történt egy furcsa eset: följön a Baksa valamiért, nem járt föl, csak néha fölnézett, most följön a gitárjával, semleges dumákat nyom, nem értem, mi van, aztán elmegy, a gitárját otthagyja. Ez szokatlan dolog, a gitárt az ember viszi magával, az nem olyan otthagyós dolog.
Rá két napra Bereménvivel leutazunk Balatonalmádiba vonattal, Gézának az lesz a dolga, hogy írjon egy-két dalt, aztán hazamehet. Rám, mint szereplőre szükség van később, valószínűleg egyetlenegy pillanatra lettem volna a filmben, de kiderül, hogy lovagolok, és az üléstartásom sem utolsó, úgyhogy ez a figura, a gitáros állandóan átmegy majd a színen, szimbolikus alakká növi ki magát, így bukkanok föl később a Szerelmem, Elektrában és a Szörnyek évadjában is. Tehát egy kamionban ülünk Gézával egy hideg őszi hajnalon, és dalt írunk. Hirtelen jön az ötlet, ahogy Jancsónál általában, reggel eszébe jut, hogy most, azonnal kéne valami parasztmozgalmas, Gézával értik egymást. Már ne menjetek vissza a szállodába, Tamás be is van öltözve forgatáshoz, csak húzódjatok meg itt valahol. így találjuk meg ezt a kamiont, az utastér üres, beülünk.
Bérczes László: Álljunk meg itt, mert talán fontos pillanat: első alkalommal írtok „nem ártatlanul”, azaz megrendelésre, ha jól értem.
Így van. Jancsó a Gézának elmondja, ide kéne egy dal, és még ma föl is vesszük. Ott hipsz-hopsz meg kell írni rendelésre, gyönyörű dal egyébként, a Filmdal címet viseli majd a lemezeken, a dallama csodaszép, nagyon magasan, farzetten tudtam akkor énekelni. Emlékszem, hogy a Kende Jánosnak, aki az operatőre volt a filmnek, aznap született a lánya, Ági, és azóta is úgy emlegeti, hogy a lányom születésnapi dala. Ezt egyszer énekeltem ötezer ember előtt is, olyan tapsot én életemben nem kaptam.
Tudom, az Berlin, endékás történet lesz.
Igen, ez később lesz, ha el nem felejtem.
Feltételezem, a dallamot nem ott találtad ki.
Dallam mindig volt, mindig van. Azóta is a dallam van előbb. Géza turkál köztük, és valamelyikre lecsap. Akkor ott, a kamionban is pengetek ezt-azt, lalázok, dúdolok, akár a magam angol vakszövegével énekelek, Gézában elindul valami, aztán mondja: és puskatussal és égre a kéz, és bajonettel..., és aztán hej, a kő kemény lesz és a vaj puha, Szántó János odavan, Géza írja a szöveget a kamionfülkében, Tamás, itt most kéne egy jó név... mondom: Baksa János. Ha Szántó Kovács János, akkor Baksa Soós János. Beírja: Baksa János odavan. Megy tovább a dal, énekeljük, Jancsónak tetszik. Néhány óra múlva felbukkan a Benke Pestről, jön némi pénzt keresni meg ott lenni a filmes buliban, és Benke nagy titokzatosan azt mondja: a Baksa disszidált. Mi a dalt akkor már megírtuk. A gitár nálam hagyva, a dal megírva, Baksa János odavan. Történet, legenda. így volt. Furcsa most visszaolvasni Baksa levelét, amit évekkel később Berlinből írt: „... ha majd Tamás meghal, akkor fog csak nagy szünetet tartani a tüdeje. Ez majd száz év múlva. Addig még biztos számtalanszor fel fogunk lépni, be fogunk ugrani, vagy berohanunk a színpadra dolgozni...” Ezt 91-ben írta. De mi még 71-ben vagyunk a Balatonnál, a Jancsó-forgatáson, abban az évben, amikor János elhagyta az országot. Balatonalmádiban az Auróra Szállót foglalta el a stáb, mind a hatszázezer tűznyelő, balerina, táncos, lovas, mindenki, este ömlik a vodka a padlón, rúgják be az ajtókat a fiúk, vívnak, szerelmeskednek, társadalmi élet, bánatok és boldogságok a szálloda összes emeletén.
A hallban pedig mindig történik valami. Sebő Feri tekerőlantozik meg énekel, aztán egyszer csak én is ott vagyok a gitárral, énekelj, Tamás, nekem túl sokan vannak, nem akarok, aztán mégis, és lendülök bele, mint kiskutya az ugatásba, dal dal után, akkor már van vagy százhúsz dal az egy év alatti daltermés. Mindegyiket tudom fejből, nem okoz problémát. Arra figyelek föl, hogy a hall elcsendesedik, és már mindenki körülöttem ül. Ilyen közönségem addig még soha nem volt. Énekelek egy hatalmas embergyűrű közepében. Ott van Gyurkó, látom, ki kicsoda, Jancsó meg Hernádi, sminkes meg mindenki, lelkesek, hogy zseniális meg fantasztikus, mintha fölfedeztük volna a legnagyobb tököt a mező közepén. A lányok szemében tüzes lelkesedés, a férfiak szája szegletében, hogy derék, dicséretes, szemöldök fölhúzva, a francba, de jó, kezekben pohár, üvegek csörömpölnek, dal dalt követ, és egyszer csak vége van. Kiderül, hogy másfél-két órát énekeltem egyfolytában. Lenyomtam úgymond egy estet. Reggel forgatás, holnap este ugyanitt folytatjuk! Emlékszem, fölmentem egy olyan szobába, ahol volt telefon, fölhívtam a Bereményit, valahogy el is értem, Géza, hallgatják a dalokat, most mit csináljak? Beszámoltam neki. A Géza pedig, hát akkor énekelj, Tamás, énekelj, ezt mondta.
Első színpadra lépés a Citadellán, forgatás Jancsóval.
Mindkettő 1971-ben. Megpördülnek az események. Mi Gézával készülünk disszidálni, Gyurkó pedig szól, hogy legyen ebből egy önálló est, hogy ez kész műsor, ott a Huszonötödik Színház, egyszerűen kimész a színpadra és énekelsz. De ez később lesz, most még forgatunk, én baromira élveztem. Nappal lovas vagyok, legkedvesebb dolgomat csinálom, lovagolok, egyenruhában vagyunk, talán első világháborúsban. Hajmáskér meg Öskü felé visszük a harminc-negyven lovat, át a ruszki gyakorlóterületen, kettes oszlopban megyünk, a falu népe zavartan figyel, megjöttek a magyarok. Az öregek nézik, nemcsak a lovakat, hanem hogy miben vannak ezek. A Horthy-érában viselt egyenruhában lovasok jönnek át a falun, ruszkik sehol. Egy-két másodpercre tán még az is átvillant az agyukon, hogy megváltozott a világ. Nagyon jó volt, imádtam lovagolni, este pedig hullafáradtan éneklés. Röpült az idő, folyt a vodka. Harminckét forint volt egy üveggel, egy dalban meg is írtuk, mármint a Géza megírta.
Hatalmas dzsembori volt, a világ megszűnt, a hatalom nem parancsolt. Elég volt a Jancsó nevét bedobni, és még a megyei párttitkár is meglapult. Lett volna például egy sokadik nagytotál, benne a bakonyi hegyek, ezért is voltunk Öskünél, ahol közel s távol nincs egy villanyoszlop sem, de a gyakorlatozó ruszkik leálltak leskelődni, távcsöveken nézték a mozit. Jancsó meg a Kende Jani kiszúrják, hogy áll a hegygerincen egy páncélos, alig látható, de ők azonnal kiszúrják, üzennek a ruszkiknak, hogy húzódjanak vissza. És a ruszkik visszahúzódnak. Hát képzeld el, akkor, amikor a rendőrök verik az utcán az embereket, akkor te egy olyan közegben vagy, ahol megszűnik minden korlát. Jancsó Balatonfüreden lakik a Marina Szállodában, és néha mi is ott vagyunk: a vezérkar meg Grunwalsky Kende, Gödrös Frici, Ragályi Elemér. Én is a dalok miatt, mert átvisznek, na nem vonattal, dehogyis. Előáll a stábkocsi, a sofőr nyitja az ajtót, parancsoljatok, üljetek be, megyünk Füredre. Ott aztán énekelek, néha hajnal háromig-négyig. Mindig ugyanazt vagy még egyet, Jancsó előbb-utóbb kiszúrja a Lee Van Cliffet, azt nagyon megszereti, és ő is iszik, akkor még ivott, simán bírta mindenkivel a versenyt az ivásban, és aztán szól, kérlek, Tamás, a Lee Van Cliffet. Jancsó udvari énekesévé válok hosszú évekre. Udvari, a szó nemes értelmében. Jancsó tüneményes ember, melegszívű, látszik, hogy érti a dalt, előbb érti, mint én. Akkor kezdek gyanakodni, hogy a Géza nagyon tud valamit.
Szoktad mondani, hogy a szövegeket nem szoktátok megbeszélni. Tényleg soha nem kérdeztél vissza, ez itt micsoda, Géza?
Nem. Talán szégyenérzetből sem, meg úgy gondoltam, majd rájövök. Egy-egy mondat vagy gondolat szorult megfejtésre, de általában rájöttem, legalábbis magamnak kitaláltam, mi az. Ez a mai napig előfordul. Tavalyelőtt is íródott egy olyan dal, aminek „mélyen" volt az értelme, de már rá szoktam kérdezni, ha nem értem. Szóval hálás közönség volt Jancsó Miklós, és boldog idő volt 71 ősze. Aztán vége lett a forgatásnak, megkaptam a bérem, tanítottam tovább.
Innen idézve: Cseh Tamás – Bérczes László beszélgetőkönyve. Új Palatinus Könyvesház, 2007.
