Nem erre baszik a magyar

Bob Dylan: Túlzás nélkül állíthatom, hogy a régebbi számaim nem szólnak semmiről. Az újabbak ugyanerről a semmiről szólnak, csak valami nagyobb dolognak a részeként tekintve, amit hívhatunk esetleg úgy, hogy sehol. De ez mind nagyon erőltetett. Mindenesetre én tudom, hogy kábé miről szólnak a dalaim.

Nat Hentoff: Kábé?

Hát valamelyik kábé négy perc, valamelyik öt, de, ha hiszi, ha nem, van kábé tizenegy perces is.

Bizonyára tudja, hogy a tizenhat és huszonöt év közötti korosztály hallgatja a dalait. Ön szerint miért?

Nem értem, mi olyan furcsa abban, hogy ez a korosztály hallgatja a dalaimat. Annyi eszem nekem is van, hogy tudjam, hogy nem a nyolcvanöt és kilencven közöttiek fogják hallgatni. Ha ők meghallgatnák, rögtön tudnák, hogy nekik nem tudok semmit se mondani. A tizenhat és huszonöt év közöttiek is valószínűleg tudják, hogy nekik sem tudok semmit mondani – és azt is tudják, hogy ezt én is tudom. Hát nem gyanús? Nyilvánvalóan semmivel sem vagyok inkább IBM számítógép, mint hamutartó. Úgy értem, mindenki számára nyilvánvaló lehet, aki valaha aludt egy autó hátsó ülésén, hogy én nem vagyok pedagógus.

Az 1966-os Playboy-interjúból idézve: Bob Dylan: Interjúk. Szerkesztette: Jonathan Cott. Fordította: Baló András Márton. A fordítást az eredetivel egybevetette: Várady Soma. Cartaphilus Könyvkiadó, 2009.

Nat Hentoff: Mi vitte önt arra a döntésre, hogy a rock & rollt választja?

Bob Dylan: Az elővigyázatlanság. Elhagyott az egyetlen igazi szerelmem. Ivásra adtam a fejem. Phoenixben kötök ki. Munkát kapok, mint kínai. Egy filléres üzletben kezdek dolgozni, és összeköltözöm egy tizenhárom éves lánnyal. Aztán jön egy nagydarab mexikói hölgy Philadelphiából és felgyújtja a házat. Legyek Dallasba. „Ilyen volt” állást kapok egy Charles Atlas-féle „ilyen volt – ilyen lett” testépítő hirdetésben. Összeköltözöm egy kifutófiúval, aki nagyszerű chilit és hot dogot tud csinálni. Aztán jön ez a tizenhárom éves lány Phoenixből és felgyújtja a házat. Aztán csak arra emlékszem, hogy Omahában vagyok, és nagyon hideg van. Ekkorra már a saját biciklijeimet lopkodom és a saját halamat sütögetem. Összeköltözöm egy nem túl vonzó küllemű középiskolai tanárral, aki mellékesen vízvezetéket is szokott szerelni, és szerkesztett egy különleges hűtőgépet, amelyik újságból salátát tud csinálni. Minden jól megy, amíg fel nem bukkan a kifutófiú, és megpróbál megkéselni. Mondanom sem kell, felgyújtotja a házat, én meg lelécelek. Az első ürge, aki felszed, megkérdezi, akarok-e sztár lenni. Mit mondhattam volna neki?

És így lett rock & roll énekes?

Nem, így lettem tébécés.

Az 1966-os Playboy-interjúból idézve: Bob Dylan: Interjúk. Szerkesztette: Jonathan Cott. Fordította: Baló András Márton. A fordítást az eredetivel egybevetette: Várady Soma. Cartaphilus Könyvkiadó, 2009.

Nat Hentoff: A jazz már veszített a varázsából a fiatalabb nemzedék számára?

Bon Dylan: Nem hiszem, hogy a fiatalabb nemzedék valaha is vonzónak találta volna a jazzt. Különben meg nem is tudom, kik tartoznak ehhez a fiatalabb nemzedékhez. Szerintem be se engednék őket egy jazzklubba. A jazzt amúgy is nehéz követni. Ezzel azt akarom mondani, hogy a jazzt szeretni kell ahhoz, hogy követni lehessen. Az én jelmondatom pedig az, hogy sose kövess semmit. Nem tudom, mi a fiatalabb nemzedék jelmondata, de úgy gondolnám, hogy a szüleik lennének a minta. Mit mondanának például egyes szülők a gyerekeiknek, ha azok egy üvegszemmel, egy Charlie Mingus lemezzel és madártollal teletömött zsebbel állítanának be? Megkérdeznék tőlük, hogy kit követnek. A szegény gyerek meg csak állna ott kukán, vízzel telt cipőben, csokornyakkendővel a fülén, a köldökéből ömlene ki a korom, és azt felelné: „Apa, én a jazzt követem.” Mire az apja valószínűleg azt mondaná: „Fogj egy seprűt és takarítsd fel ezt a kormot lefekvés előtt.” A gyerek anyja meg azt mondaná a barátnőink, hogy „A mi kis Donaldunk a fiatalabb nemzedékből való, bizony.”

Az 1966-os Playboy-interjúból idézve: Bob Dylan: Interjúk. Szerkesztette: Jonathan Cott. Fordította: Baló András Márton. A fordítást az eredetivel egybevetette: Várady Soma. Cartaphilus Könyvkiadó, 2009.

Megjelent a Positively Tie Dreamben adott év augusztusában. Szegény két riportercsaj, kapott néhány abszurd választ.

Nora Ephron és Susan Edmiston: Ki az a Mister Jones a Ballad Of A Thin Man című dalban?

Bob Dylan: Valódi személy. Ismeri, csak nem ezen a néven.

Mint Hogyishívják urat?

Nem, ő több annál. Ő tényleg létezik. Egyik este láttam bejönni a terembe. Úgy nézett ki, mint egy teve. Arra készült, hogy zsebre vágja a szemét. Megkérdeztem valakit, hogy ki az, mire ő azt mondta, hogy Mister Jones. Aztán tovább érdeklődtem a muksónál, hogy csinál-e valami mást is azon kívül, hogy zsebre vágja a szemét, mire ő azt felelte, hogy igen, lerakja a földre az orrát. Ez egy igaz történet, elejétől a végéig.

Honnan szerezted ezt az inget?

Kaliforniából. Tetszik? Látnod kéne a többi ingemet. Itt nem lehet ilyen ingekhez jutni. Sok minden van ott, ami itt nem kapható.

Nem Kalifornia tart errefelé?

Hollywoodhoz képest ez itt ókonzervatív. Itt nem lehet lélegzethez jutni. Ott levegősebb. A Negyvenkettedik utcát nem lehet a Sunset Boulevardhoz mérni. Az ottani emberek másképp néznek ki, olyan… csókolnivalók.

Sok időt töltesz ott?

Nincs sok időm, amit akárhol is eltölthetnék. Ugyanez a helyzet Angliával. Ott mindenki nagyon menően öltözködik, mint New Yorkban az East Side városrészben. Nem hordanak unalmas ruhákat, nekik más jellegű problémáik vannak.

Elsődlegesen költőnek tartod magad?

Nem. Megvannak a magunk fogalmai a költőkről. A szó nem jelent semmivel se többet, mint a „ház” szó. Vannak, akik verseket írnak, és vannak, akik verseket írnak. Mások verseket. Mindenki költő, ki verseket ír? Van egyfajta lüktetés, ami valamiképpen láthatóvá válik. Nem feltétlenül kell írni ahhoz, hogy költő legyen valaki. Vannak, akik benzinkutaknál dolgoznak, és úgy költők. Nem nevezem magam költőnek, mert nem szeretem a szót. Trapézművész vagyok.

Én úgy értettem, hogy megállják-e a helyüket a szövegeid zene nélkül?

Megállnák, de nem olvasni akarom őket, hanem énekelni. Írok olyasmit is, ami nem dal – hamarosan megjelenik egy könyvem.

Mi lesz benne?

Szavak leírva.

szuz+lanyok+az+agyban+basznak – Hol máshol? Elsőre ennyi nekik is jár. Utána jöhet a szénakazal, a kémia szertár, a bekrepált lift, a diszkóvécé stb. intimitása.

husos+pina+baszás – Na, a „húsos” szó se jutna eszünkbe álló fasszal. Mindig tanul valami újat az ember.

férfi+meg+bassza+állatot – „De mindez semmi ahhoz képest, ami az én nagyfaterommal történt. Akinek volt az a különleges esete annak idején a pónilóval.”

www.nagy+pináju+mezitelen+nők+fotói.hu – Na, a „mezítelen” szó se jutna eszünkbe álló fasszal. Mindig tanul valami újat az ember.

Nincs ennél szebb magyar szerelmes dal. Soha nem kerestünk rá a neten az énekesnő fotóira. Most se tesszük.

Prieger Zsolt lányát a pólóján reklámozott Böiler zenekarról kérdeztük. Így válaszolt.

És tessék, már neki is beszóltak! Így gyűrűzik egyre tovább és tovább a gyűlölet spirálja. Ki állítja ezt meg? Akad ilyen ember szűkös e hazában? Majd az Orbán? A Vonáékkal a szélsőjobbján? Ne hülyéskedjetek már! Szomorúak és tehetetlenek vagyunk, és a nyeles csirkét sem szerettük soha.

Reméljük, nem jár úgy a zenész, ahogy mi tegnap. Társaságiemberkedés közben valaki beszólt a LEGALIZE HEROIN feliratú és egy kiadós lövéssel teli fecskendővel illusztrált pólónk miatt. Ez nekünk tényleg rosszul esett. Nincs az emberekben már elfogadás, tisztelet mások érzelmi és világlátási elhivatottsága iránt. Aztán mert a csávó kötötte az ebet a karóhoz, hogy ezt akkor sem kéne reklámozni ilyen pofábamászó módon, végül pénzért kellett odaadnunk neki az első, a beetető adagot. Pedig azt mindig ingyen szoktuk. Beszólsz, baszod, nő az ÁFA.

Rendhagyó válogatás következik. Nem, most nem az „igényes+pinák”-ról, a „ingen pórnó videó”-ról, vagy éppen az „a+geci+egészséges?” és az „egyformának+születtünk?” kérdésekre adott válaszokról lesz szó, hanem olyan esetekről, amikor Guglihasználó a nagy izgalmában a bal kezével a farkán matat, miközben a jobbal klimpírozza a klaviatú… és entert nyom.

az+első+basz
négy+nő+egy+f
magyar+baszá
baszásra+kiv
öreg+pinák+kef
jó+csaj+kutyával+ba
részeg+pinát+kurj
meztelen+nő+és+kuty
Néhány+gondolat+a+r
bő+pinájú+ni
16+éves+p

Lám, tényezők lettünk. Bármi, amit le találunk írni e blogon, az komoly súllyal esik latba a magyar közgondolkodásban. Arra a mértékadó értelmiségtől a vezeték nélküli netes pornóra recskázó struccpásztorig millióan hivatkoznak ma is, holnap is. Egészen addig, ameddig az idők végezetén az utolsó ember 0-ra nem tekeri a Főkapcsolót. És az még elég messze van.

őrdőg+mindenéjel+baszik – A reformpedagógiában egyre kevésbé hívő énünk az ilyen helyesírás láttán nyúl a fejes vonalzóért. Persze csak nevelő célzattal.

Dagadt++néger++lányok++basznak – Mindig ezek az előítéletek! És a darázsderekú svéd modelleket ki suvickolja meg?

Kozma Gábor talán utoljára 1969-ben volt képben a magyar popzenében. Szerencsére legutóbb 2007-ben szennyezte zenei cikk-kel a vasi újságírást a szombathelyi Soundclash Fesztiválon kapcsán. Ebből, a Vas Népe nevű lapban megjelent írásból azonban még évek múltán is mókás idézni. Már a címe is beszédesen együgyű: Hang, jegyekkel.

A Zaporozsec (vagy ahogy a szerző becézi: Zapi) énekes-gitárosáról: „Csaknem mindent tud ezen a műszeren, amit tudni kell, s még azt is megengedi magának, hogy a számok közben kísérletezzen (ha bejön egy új motívum, elmosolyodik és hajrá).”

Uramisten, ez az akkoriban 15 évesekből álló zenekar frontembere fogta a „műszerét” (ez is már milyen béna lazáskodás) és nekiáll ottan a beatzenéjük közben kémiaórázni! Aztán a koncert előtt benyalt bélyeg hatni kezd és rákattintja egy olyan motívumra, ami annyira bejön neki, hogy el(me)mosolyodik és berántva magával a Csodaországba a trió másik két tagját is, 20 percig dzsemmel a zenekar.

A Dr. Flash szeszgőzős (a Word javítási ajánlata: szeszfőzős) veterán punkbrancs veterán énekese bevallotta a FIX Rádióban, hogy még csak pinát sem kanyarított oda a szavazólapra a karika fölé, hanem rendes választópolgárként benyomta a vasárnapi rántott húsot és a Lehet Más a Politikára szavazott. 

(Véget ér a méltán híres Képviselő Funky című dal.)

Műsorvezető: Ebből végülis az egyik tiszteletét tette és megosztja velünk gondolatait, hogy a választások után hogyan is néz ki ez a dolog. Jaj, hoztam jegyzeteket amúgy, ha egyáltalán kellene. Na hát akkor… Miki… ugye, hallottuk, illetve ahogy én elmondtam most, megbeszéltük, hogy ez lesz az első kérdés. Szomorúan konstatáltad itt a kocsmában előbb lent, tíz perce… Te is részt vettél a választásokon és bizony nem faszt rajzoltál, ahogy például Kósa Dan barátunk, ugye. Kósa Dan bevallottan faszt rajzolt. Tehát akkor Miki, fejtsd ki, hogy mi a faszt rajzoltál oda a fasz helyett?

Barcs Miklós: Hát mi elmentünk az asszonnyal rendesen, ebéd után. Rántott hús, rántott hús…

A sajtó nem kísérte figyelemmel?

Nem, hál’ Istennek. Benyomtuk a rántott húsot, aztán elmentünk asszonnyal, behúztuk az LMP-t.

Sorban állás nem volt előtte?

Nem volt, nem volt. Mer’ 11 kerület volt, de egy ilyen másik körzet, nem az a brutál, ahol a főiskolásokat közvetítették ki. Azt…

Tudod fejből, hogy kik a 11. kerületbe’, ott nálatok a jelöltek?

Igen. Adolf Hitler, LMP. (Kölcsönös röhögés.) Nem tudom fejből, kurvára nem jegyeztem meg!

Á, gondoltam, hátha, gondolhatod. (Vagy valami ilyesmi.) Aha, tehát LMP, na és beszéltük…

Kisebbik… Legkisebbik rossz. Hát végülis… Jó politikai álternatíva nincsen.

(Csörög a mobil.) Na, már hívnak is, hogy rosszat mondtál, látod?

Igen… Igen, rendőr úr, bocsánatot kérek, megváltoztatnám a véleményem. (Röhögés.) 

[...]

A továbbiak kiderülnek a teljes, közel egy órás interjúból, ami innen letölthető.