MALCOLM MCLAREN [Impresszárió, ruhaüzlettulajdonos, menedzser. a New York Dolls nem hivatalos menedzsere és ruhaszállítója. A Sex Pistols, a Bow Wow Wow és Adam Ant menedzsere.]: Eleinte, amikor nem hittem, hogy a Sex Pistolsból lesz valami, úgy gondoltam, ó, talán majd áthívom Richard Hellt, hogy szálljon be a Sex Pistolsba. Vagy talán még Sylvian Sylviant is megszerzem majd.
Hülye ötlet volt ez tőlem, mert Hell vagy Syl semmiképpen sem illett volna bele a Pistolsba – az érzékenységük teljesen különböző volt. Hell és Syl évekkel járt a Sex Pistols előtt, és a Pistols hihetetlenül naiv volt. Számomra naivnak tűntek, ezért így is kezeltem őket. Mármint valószínűleg én voltam naiv, és azok a srácok sokkal tudatosabbak és tisztafejűbbek voltak.
Még csak meg sem dugtam senkit a punkszcénában előforduló lányok közül, most azt kívánom, a fenébe is, bárcsak megtettem volna, de akkor azt hittem, hogy mindannyian ártatlan kis szűzlányok!
Nem tudtam, hogy a vécékben belövik magukat, és milliónyi fickóval kefélnek. Rendre ezt mondtam az interjúkészítőknek: „Miről beszéltek? Ezek érintetlenek! Az, hogy kurva kutyanyakörveket viselnek, és gumipólókat adok el nekik, még nem jelenti azt, hogy seregestül kefélnek a buszmegállóban ácsingózó faszikkal.”
Persze teljesen tévedésben éltem. Abszolúte meglepett, amikor rájöttem, mennyire tévedek – az eset után öt évvel. Ezt kérdeztem: „Úgy érted, hogy tényleg megtetted mindezeket a dolgokat a vécében, miközben én odakint álltam, és próbáltam összehozni a koncertet?” Azt akarod mondani, hogy ugyanazt a lányt dugtad, akit Steve Jones? Nem hiszem el, hogy bármelyikőtök ilyesmit művelt.
El voltam képedve. Még mindig meg vagyok döbbenve. Ami a drogokat illeti, nem tudtam, hogy az emberek miről beszélnek. Fogalmam sem volt.
Én csak az a különös fickó voltam, akinek van egy őrült álma. Megpróbáltam azt megcsinálni a Sex Pistols-zal, amiben a New York Dolls-zal kudarcot vallottam. Fogtam Richard Hell nüanszait, a New York Dolls buzis poposságát, az unalom politikáját, és mindezt összekotyvasztottam, hogy nyilatkozat váljék belőle, talán a végső nyilatkozat, amit valaha teszek. És lepisáltam a rock and roll szcénát, ezt cselekedtem.
Nem kezdtem én el semmi újat. Vártam a soromra, hogy megtegyem a nyilatkozatot, amire tizennégy éves korom óta készültem.
MALCOLM MCLAREN: Amikor Nancy Spungen bejött a boltomba, az olyan volt, mintha dr. Strangelove küldte volna el nekünk azt a rettenetes betegséget kifejezetten Angliába, és kifejezetten az én üzletembe.
Azt gondoltam, szándékosan küldték az egyik borzalmas, rothadó, sötét, mocskos kis New York-i klubból! Ezzel akarnak törleszteni, ezt biztosra veszem.
Készen álltam a bolt fertőtlenítésére, a kurva életbe.
Az együttesnek ezt mondtam: „Ez nem jó előjel, srácok. Ez rossz ómen.” A Pistolok persze úgy gondolták, hogy teljesen megőrültem.
De én minden lehetséges módon megpróbáltam, hogy elgázolják, vagy megmérgezzék, vagy elrabolják, vagy tűzzön haza New Yorkba.
Innen idézve: Legs McNeil – Gillian McCain: Please Kill Me – A punkzene cenzúrázatlan története (Cartaphilus Könyvkiadó, 2009., fordította: Tomori Gábor)